Az Élet írja-Mia blogja

Miért született ez a blog?

Úgy gondoltam az eddigi tapasztalataim alapján, hogy a tényszerű módszerek mellett szükség van a sikertörténetekre is.
    Ebben a blogban, összegyűjtöm, és megosztom a történeteket, hogy segítségedre lehessen, akár neked, vagy bárkinek, aki bizonytalan, és nem hiszi még, hogy szebb és jobb is lehetne az élete.
    Saját klienseim, ismerőseim köréből kerülnek megosztásra az írásaik. Van akit már hosszú évek óta ismerek, és vannak új emberek is köztük. Egy viszont azonos bennük. Együtt dolgoztunk az életük átformálásán.
Ezen felül saját tapasztalataimból is megmutatok néhányat, hogy én miként jutottam túl egynéhány nehézségemen. Hogy hatottam magamra a saját módszereimmel.
    Legyen minden szó, és vessző érték, biztatás nektek.
A megjelenített írások szereplőit tiszteletben tartom . Kizárólag a hozzájárulásuk után jelenítek meg bármit. Nevük kezdőbetűjével, vagy fantázia névvel ( ezt mindig jelzem )
    Ha lesz olyan vállalkozó szellemű sikertörténetes köztetek, aki a nevét is felvállalja, azzal külön riportot fogok készíteni.
SIKERES OLVASÁST KÍVÁNOK
    MIA

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

A Google és Facebook belépéssel automatikusan elfogadod felhasználási feltételeinket.

VAGY


| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!